Meleg van, és mi tagadás ilyenkor próbálok takarékon túlélni. Reggel a majdnem hűvösben elsétálok a munkahelyemre, dolgozom légkondiban, ebédkor nyűglődök, majd este haza. A szükségletpiramis aljára küldött a napi 20 fok feletti átlaghőmérséklet. Pedig ez itt még nem a hőség, a helyiek csak lenézően legyintenek, meleg? igen, hőség? na, az még odébb van. Agyaltam is, hogy mit csináljak hétvégén, szombaton megpróbálkoztam a szokásos sétáim egyikével, az Omoniától gondoltam (kb. Blaha Lujza tér) elindulni, meg akartam nézni a városi piacot. Nem segített már sem a jeges kávé, sem az árnyék. Vámpírként lopóztam fától fáig, és időnként bementem egy-egy lehűtött boltba levegőhöz jutni. Végül megtaláltam a piacot, ahol bár hűvös volt, de olyan mennyiségű hús és hal, hogy majdnem vega lettem. Disznófejek és báránylábak lógtak, jégtömbökön virágszerűen kifordított polipok a tapadókorongocskáikkal. Mellbevágó volt, leginkább a mennyiség miatt, meg azért, mert klasszikus piacra számítottam: zöldségekre, gyümölcsre, fűszerre, olívaolajra, sajtokra. Nagyon röviden körbenéztem, aztán szabályosan menekültem a masszív hússzagból.

Ma körültekintőbben terveztem és elmentem a Benaki Múzeumba. Még nem voltam sosem, és a leírás alapján egy kisebb magángyűjteményre számítottam. Valójában egy három szintes villa és az állandó kiállítás végigmegy Görögország egész történelmén, vannak amfórák és szobrok, de ruhák, bútorok és mezőgazdasági eszközök is. Nagyon érdekes volt, bár az időrendet időnként felborítottam, mert próbáltam elkerülni az önjelölt idegenvezetőket és tömegeket. Ami a legfontosabb, volt légkondi, így eltöltöttem egy pár kellemes és nyugalmas órát, valamint elköltöttem egy késői ebédet mielőtt visszatértem volna a tűző napra a leégett turisták közé. A város ma meglepően üres, azt hiszem, mindenki lelépett a tengerpartra, már több külföldi szót hallani és alig van forgalom. Átvágtam a botanikus kerten, ami ilyen időben oázisnak tűnik a belváros közepén. Igazi erdő, a város zaját is alig hallani, vannak tavak és lugasok, pálmafák, játszóterek. Erőre is kaptam, gondoltam még egy kis séta belefér, de aztán hamar megbántam. A történelmi városrészben turista- és diákcsoportok, rákvörös arcok és nyűgös gyerekek. Talpalatnyi árnyékban pihegő idősek legyezővel, esernyős ázsiaiak. Hamarosan a lelépés mellett döntök: a vízre jobban szomjazom, mint a kultúrára. Szerencsére gyorsan hazaérek, és olvasom, hogy otthon, bár viharokkal, de enyhül az idő. Légyszi küldjétek erre.