Második hete dolgozom itthonról, hétfő óta pedig a szigorodott kijárási intézkedéseknek megfelelően csak nyomós indokkal tehetem ki a lábam. Munkába járni igazolással lehet, orvoshoz, boltba, sportolni stb. csak sms küldés és visszajelzés után, egyénileg. Egy autóban max. ketten utazhatnak, buszokon nem lehetnek többen, mint az ülőhelyek 50%-a.  A héten először a maszkot is feltettem a boltban. Hatóságilag négyzetméter szerint maximalizálták a vásárlók számát, a többiek kint várnak takaros sorokban, két méterre egymástól és annyian mehetnek be, ahányan kijöttek. Belépéskor és kilépéskor kezet kell fertőtleníteni.

Rémisztő volt a sok változás egyszerre, de az emberek bámulatosan gyorsan hozzászoktak és nagyrészt be is tartják az intézkedéseket. Szerencsére a legtöbb lakáshoz tartozik terasz, sokan most ott élik az életüket, jó időben onnan dolgoznak, bár ma épp esik. A magam részéről igyekszem kétnaponta legalább kimenni egy sétára, boltba, etc., mert az otthoni ingerek egy idő után nem elégségesek. Az apró vidámságok felértékelődnek, már egy vicces póló vagy zokni viselése is fel tudja dobni a napomat, szánalmas. :)

Tegnap nemzeti ünnep volt, bár semmi hatása nem volt átlag mindennapjainkra. A katonai parádét megtartották nézők nélkül, gondolom, adták a tévében. Hallani lehetett a harangokat és a katonai gépeket Athén felett. Sokan kirakták a görög zászlót az ablakokba.

Szerencsére a tanulmányaim és a költözés tervezése fitten tartanak szellemileg és fizikailag, a sok munkával és tennivalóval repülnek a napok. A költözés szombatra van kitűzve, a fickó szerencsére nem mondta le, csak rakodóembert nem hozhat, mert egyszerre ketten lehetünk egy kocsiban. Meglesz a kardio szombaton a lépcsőkkel és a cipeléssel. Hálát adok a Lidl lakberendezési ajánlataiért, mert  kell pár dolog az új lakásba és persze semmi ilyen hely nincs már nyitva hetek óta.

Összességében jól vagyok, az introvertáltak előnyben vannak most, nem bánom az elszigeteltséget, csak időnként megkavarodok, hogy milzen nap van.. Nem félek a betegségtől, amiatt viszont szomorú vagyok, hogy nem látszik még a vége, nem tudom, mikor mehetek haza, mikor ülhetek be egy étterembe vagy egy italra munka után a kollégákkal. Ezzel együtt szerencsés vagyok, hogy biztonságos és kényelmes helyen várhatom ennek a végét, minden komforttal és javakkal ellátva.

Remélem, mindenki biztos helyen van. Kitartás!